Sikeres márkát építeni nem mindig tündérmese. A divat-illetve szépségvilágban utat törni nem könnyű.
De hidd el, hogy ott van a kezedben valami IGAZÁN KÜLÖNLEGES.
Hiszek abban, hogy minden márka egyedülálló és kivételes. Hiszen nincs két egyforma életút, történet, motiváció, munkamódszer.
Nem gondolom, hogy minden márkának világmárkává kell magát kinőnie. Ugyanakkor kár volna nem kihozni a legtöbbet a tiédből, ugye?
Segítek láthatóvá tenni a márkád világát a megfelelő közönség számára, hogy elérhesd legmagasabb üzleti céljaidat.
SZIA! BURAI-KATONA DÓRA VAGYOK, BRAND & WEB DESIGNER.
8 évet töltöttem a modellszakmában, majd 7 évet modellügynöki pályán. Ezalatt az idő alatt számos rendkívül kreatív és tehetséges szakemberrel találkoztam, valamint megannyi csodálatos márkával dolgozhattam együtt. Láttam a márkák mögött az embereket, akik nap mint nap hittek és dolgoztak a színfalak mögött azért, hogy kifejezzék önmagukat, és emellett jobbá tegyék vásárlóik életét.
Nem volt kérdés, hogy brand designerként továbbra is az ő szakmai sikerükhöz szeretnék hozzájárulni. Csak ezúttal más formában. A lényeg azonban nem változik: létrehozni valami megismételhetetlent. Miért? Azért, hogy ezek a márkák megszülessenek, újjászülessenek, elérjék azt a sikert, amire teremtettek. Továbbá megkapják azt az elismerést, amit megérdemelnek mind a vásárlóik, mind a szakma részéről.
„Évek óta követem Dóri munkásságát, és mindig is tudtam, ha aktuális lesz az arculat frissítés, őt kérem fel, és beigazolódott a megérzésem. Precíz és pontos munkát végzett az egész folyamat alatt, minden határidőt betartott, tökéletesen ráérzett a márkám üzenetére, és megvalósította az elképzeléseimet. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel! Imádom az új logónkat és színpalettánkat, könnyű vele dolgozni, és a style guide-nak köszönhetően egységes, összetéveszthetetlen, egyedi megjelenést kapunk minden felületen, online és offline egyaránt.”
„Már a projekt első perceiben érezhető volt az a rezgés, ami egy ilyen munkához szerintem elengedhetetlen. Pár „furcsa” kérdés alapján és talán egyetlen szigorú kikötés után, szinte tökéletesen beazonosított lett az arculat, amire vágytam – az első tervet el is fogadtam, nem igazán tudtam vitatkozni 🙂 A rengeteg szín közül a legkedvesebb árnyalataim voltak a terveken, pedig ezeket konkrétan soha nem osztottam meg Dórival. Teljesen Dórira bíztam a márkámat és ez a bizalom nagyon gyorsan átalakult egy gyors és hatékony közös munka sikérévé. Köszönöm <3″
„Burai-Katona Dóra – zseniális arculattervező, aki nem csak szereti és készíti a szép dolgokat, hanem egykori modellként a szépség és divatipari vállalkozásoknak szolgáltat elsősorban. Akár kozmetikusok, fodrászok, akár szépségápolási márkák vagy divattervezők az ügyfelek, biztosak lehetnek abban, hogy Dóri kezei közül valami hozzájuk illő, profi megjelenés születik – legyen az logó vagy webdesign!”
„Dóri munkásságába egy pillanat alatt beleszerettem az Instagramon! Nem volt kérdés a közös munka! Nagyon precíz, pontos, munkájára igényes! Maximálisan elégedett vagyok, és nem győzök elég hálásnak lenni azért, hogy egy vadonatúj stílusos és dinamikus megjelenést adott az Instagram oldalunknak! Tiszta szívvel ajánlom Dórit!”
„Dóri igazán remek szakember, kedves, precíz, alapos, pontos, mindent részletesen és érthetően elmagyaráz a közös munka elejétől a végéig. Ami számomra a legjobban tetszik a munkájában, hogy személyre szabottan dolgozik. A honlapom pont olyan lett, mint amit megálmodtam, és a visszajelzések alapján azt mondják, hogy pont olyan, mint én, tükrözi a személyiségem. Nagyon köszönöm Dóri a rám szán időt, energiát, tökéletesen elégedett vagyok.”
„A brandtanácsadás során Dóri végig pontos precíz és megbízható volt, ahogyan a munkája is. Ám kellőképpen rugalmas, hogy válaszoljon a különleges kéréseimre és kérdéseimre. Remek előadói és pedagógiai érzékkel rendelkezik! A tanácsadás után sokkal (maga)biztosabban állunk hozzá a csapattal a saját márkánk elindításához! Köszönjük a segítséget, várjuk a további közös munkalehetőséget Dórival!”
Egy Alap nevű, kis faluban nőttem fel. Mondhatni, szó szerint az ‘alapokról’ indultam. Nagyon kevesen ismerik, és gyakran mosolyognak rajta.
A szekrényem nagyrészt fekete és fehér színű ruhákból áll. Próbáltam ellenállni, de már nem küzdök ellene.
Ezekben érzem igazán jól magam.
Két kisgyerekem van. A kisfiam Márton, a kislányom Fruzsina.
A személyiségüket tökéletesen leírja nevük jelentése: ’harcos’ illetve ’vidám’.
Amikor csak lehet, a kézírást preferálom. A tervezést is papíron ceruzával kezdem. Semmihez sem hasonlítható, kreatív folyamatok indulnak el ilyenkor.
Nagyon sokat, és gyorsan is olvasok.
A rekordom 25 könyv 3 hónap alatt. Imádom az új könyvek illatát. Kifejezetten a nehéz olvasmányokat kedvelem.