Azt mutasd, ahol tartasz – vagy azt, ahová tartasz?
Olvasási idő:
2026.08.24.
Gyakran halljuk, hogy akkor hiteles a megjelenésünk, ha azt mutatja, akik valóban vagyunk. Hogy a külsőnk legyen összhangban azzal, ahol éppen tartunk.
Azonban ugyanilyen ismerős egy másik tanács is: Öltözz ahhoz a pozícióhoz, amit szeretnél elérni! Jelenj meg úgy, hogy támogassa azt az irányt, amerre tartasz, vagy építs olyan márkát, amely a vágyott pozíciót mutatja.
Külön-külön mindkettő teljesen logikusnak hangzik. Csakhogy egyáltalán nem egyértelmű, melyiket érdemes követni. Ha mindig pontosan azt mutatjuk, ahol éppen tartunk, hogyan tudna a megjelenésünk előre vinni? Ha pedig már előre azt mutatjuk, ahová tartunk, meddig maradunk hitelesek?
I. A tökéletes összhang illúziója
Ha most nem tudod egyértelműen, melyik tanácsot érdemes követni, az valószínűleg nem véletlen.
Túl sok mindent várunk el attól, hogy „összhangban legyünk önmagunkkal”. Hiszen folyamatosan változik, ahogyan magunkra és a saját szerepünkre tekintünk. Évről évre fejlődik a vállalkozásunk, és vele együtt változnak a céljaink is.
Ezek közül egyik sem várja meg udvariasan a másikat. Ezért a tökéletes összhang inkább ritka pillanat, mint állandó állapot. És talán nem is érdemes úgy tekinteni minden eltérésre, mintha rögtön valamit rosszul csinálnánk.
II. Még mindig a régi ruhádat hordod?
Az egyik legfrusztrálóbb helyzet az, amikor belül már sokat változtál, de ebből kifelé alig látszik valami. A vállalkozásod az évek során komolyabb lett, tisztábban látod, kikkel szeretnél dolgozni, magasabb szintet képviselsz, és más minőséget vársz el magadtól. Mégis lehet, hogy a weboldalad, az arculatod vagy a kommunikációd továbbra is egy korábbi korszakodat mutatja.
Márkaoldalon ennek gyakran látom az üzleti következményeit. Ha a márkád még a régi képet közvetíti, könnyen a régi típusú megkeresések érkeznek, ugyanabba a kategóriába sorolnak, és nehezebben érzékelik azt a szintet, ahová közben eljutottál.
Ugyanez személyes megjelenésben is megtörténhet. Szakmailag már más szerepben vagy, nagyobb felelősséget viszel, mást képviselsz, de a külsőd még nem feltétlenül követte ezt a változást.
„Nagyon gyakran találkozom ezzel, különösen olyan szakértő nőknél és vezetőknél, akiknek a szakmai identitása az elmúlt években sokkal gyorsabban változott, mint a szakmai megjelenése. Kívülről ilyenkor tulajdonképpen egy korábbi énjük marad látható. Ez azért érdekes, mert a megjelenés társas információ: mielőtt megszólalnánk, az emberek már következtetnek belőle a szerepünkre, a státuszunkra, a karakterünkre, arra is, hogyan érdemes hozzánk viszonyulni. Ha valaki közben szakértőből vezetővé, vállalkozóból cégvezetővé vagy jó szakemberből a területe meghatározó szereplőjévé vált, a régi megjelenése egyszerűen pontatlan információt kezd adni róla.
A Yurkov Enstylement szemléletében – amely az ember és a stílusa közötti kölcsönhatást vizsgálja – ezért a stílust jóval tágabban értelmezem az öltözködésnél. A stílus annak a látható formája, ahogyan valaki jelen van a világban. Amikor az identitás változik, előbb-utóbb a külső nyelvének is változnia kell vele. Sokszor éppen az a furcsa érzés, hogy „valahogy már semmi sem én vagyok a szekrényemben”, jelzi először, hogy az ember kinőtte egy korábbi önmagát.” – mondja Kovács Yurkov Orsolya, stílus- és imázsszakértő.
Kovács ‘Yurkov’ Orsolya, Enstylement szemléletű mentor
III. “Dress for the job you want”
Furcsa módon néha éppen az húz vissza, ha kizárólag azt mutatod, ahol ma tartasz. Ez különösen gyakori egy induló vagy szintet lépő vállalkozásnál. Lehet, hogy még nincs mögötted hosszú múlt vagy rengeteg eredmény, azt viszont már tudod, kiket szeretnél megszólítani, milyen árszinten akarsz működni, és milyen minőséget akarsz képviselni.
Ha a márkád csak azt mutatja, ahol most tartasz, sokszor éppen azt a pozíciót teszi nehezebben elérhetővé, amely felé elindultál.
Teljesen érthető, ha ilyenkor felmerül benned a bizonytalanság: nem túl sok ez még nekem? Nem lesz hiteltelen egy ennyire professzionális márka vagy egy erősebb személyes megjelenés, ha még csak most építem azt a szintet, amelyhez mindez tartozni fog?
„Számomra ez az egész kérdés legizgalmasabb része. A ruháról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha egyszerűen kifejezné azt, akik már vagyunk. Közben visszafelé is működik a kapcsolat: amit viselünk, hat arra, hogyan érzékeljük saját magunkat, hogyan tartjuk a testünket, hogyan mozgunk, beszélünk, döntünk és foglalunk helyet egy társas helyzetben. Vagyis a megjelenés nemcsak kommunikálja az identitást, részt is vesz annak alakításában.
Éppen ezért egy következő szakmai szerephez tartozó megjelenést nyugodtan fel lehet próbálni hamarabb, mint ahogy teljesen otthonossá válik maga a szerep. Tulajdonképpen ezt tesszük minden valódi identitásváltásnál: egy ideig gyakoroljuk azt az embert, akivé válunk. Egy frissen kinevezett vezető az első napon még nem rendelkezik tíz év vezetői tapasztalatával, ettől még elkezd vezetőként dönteni, megszólalni, teret tartani, és megjelenni. A ruha ebben egy nagyon kézzelfogható eszköz. Segíthet a testnek és az idegrendszernek ismerősebbé tenni egy olyan szerepet, amelybe az ember éppen belenő.” – teszi hozzá Yurkov Orsi.
IV. Meddig előremutatás, és mikortól szerepjáték?
Jogosan merül fel viszont, hogy hol van ennek a határa. Mikor segít a megjelenés előre, és mikor kerül veszélybe a hitelesség?
Sokszor kifejezetten szükség van arra, hogy a márka előbb mutassa meg azt a pozíciót, amely felé tart. Különben nehéz lenne megszólítani azokat az ügyfeleket, akikkel dolgozni szeretnél, elfogadtatni egy magasabb árszintet, vagy egyszerűen más képet kialakítani magadról a piacon. Egy erős megjelenés ilyenkor nem csalás, hanem annak az iránynak a láthatóvá tétele, amelyet már tudatosan építesz. A különbség tapasztalataim szerint abban van, hogy a külső nem viheti a hátán örökké az egészet.
Ha egy márka prémiumabbnak mutatja magát, közben neki is dolgoznia kell azon, hogy valóban egyre több minden támassza ezt alá: a szolgáltatás minősége, az ügyfélélmény, a működés, az eredmények, a referenciák, az a mód, ahogyan az ígéreteit teljesíti. A megjelenés előreszaladhat egy kicsit, de a háttérnek folyamatosan közelednie kell hozzá.
Ha viszont túl nagy marad a rés aközött, amit a márka ígér, és amit az ügyfél végül megtapasztal, ugyanaz a megjelenés, amely eleinte segített magasabbra pozicionálni, később elkezdheti rombolni a hitelességet.
Burai-Katona Dóra, prémium brand stratéga & designer; Fotó: Takács Ferenc
Pontosan ezt vizsgálom a Brand Right to Premium™ keretrendszeremben is. Egy prémium márka nem attól válik hitelessé, hogy prémium árat kér vagy annak megfelelően néz ki. A pozícióhoz idővel bizonyítékok is kellenek: olyan minőség, élmény és működés, amely miatt a piac is elhiszi neki ezt a prémium státuszt.
„Én itt egy másik kérdést tennék fel: honnan származik az a kép, amely felé az ember tart? Ha valóban kapcsolódik hozzá, ha felismeri benne önmagának egy kibontakozó lehetőségét, akkor a megjelenés nyugodtan járhat néhány lépéssel előtte. Lehet benne egy kis feszültség, sőt szerintem kell is. Az új identitás eleinte ritkán érződik teljesen természetesnek, hiszen még tanuljuk.
A szerepjáték ott kezdődik, amikor a megjelenés mögött már főként egy elképzelés dolgozik arról, milyennek kellene látszanom ahhoz, hogy mások sikeresnek, fontosnak, gazdagnak, vezetőnek vagy tekintélyesnek tartsanak. Ilyenkor könnyen létrejön egy látványos külső, amelyhez az ember belül alig kapcsolódik. És ezt hamar kiszagolja mindenki. A Yurkov Enstylement szemléletében ezért számomra a hitelesség kevésbé azt jelenti, hogy pontosan azt mutatom, aki ma vagyok. Sokkal inkább azt, hogy amit megmutatok magamból, ahhoz van közöm. Lehet, hogy még csak növök bele, lehet, hogy éppen tanulom, és lehet, hogy egy következő életszakaszom első látható jele. De már az enyém.” – fogalmaz Orsi.
V. Nincs ikonikus márka ikonikus vezető nélkül
Ha egy alapító láthatóan képviseli a márkáját, akkor ő maga is a márka egyik bizonyítéka.
Lehet kifinomult az arculat és erős a kommunikáció, ha az alapító személyes megjelenése egészen más szintet közvetít, az megbontja a hitelességet. És ez fordítva is működik: egy erős vezetői jelenlétet könnyen gyengíthet, ha a márka megjelenése és kommunikációja nem tükrözi ugyanazt a minőséget.
A közönség pedig a kettőt együtt értelmezi.
„Én ezt egy kicsit tovább is vinném: egy alapító vagy szakértő személyes márkája nem ér véget a megjelenésénél. A munkámban három réteggel dolgozom: stílussal, tekintéllyel és jelenléttel. A stílus tesz láthatóvá, a tekintély ad súlyt annak, amit képviselsz, a jelenlét pedig meghatározza, mi történik egy térben, amikor megérkezel. Egy ikonikus vezetőnél ez a három elkezd ugyanarról az emberről beszélni.
És az ikonikus ember felismerhető, van saját nézőpontja, következetesen képvisel valamit, és idővel összekapcsolódik a fejünkben egy gondolattal, egy minőséggel vagy akár egy egész szakterülettel. Egy alapító által vezetett márkánál ez különösen fontos, mert a piac nemcsak azt figyeli, mit állít magáról a márka, hanem azt is, hogy ki az az ember, aki mögötte áll. Hogyan beszél, hogyan dönt, mit képvisel, hogyan bánik másokkal, és persze azt is, hogyan jelenik meg. – zárja gondolatait a szakértő.
Éppen ezért dolgozom a mentoringomban azon, hogyan válhat egy szakértő a saját szakterülete ikonjává, a szakma referenciapontjává.”
Végül talán nem is reális elvárás, hogy minden pillanatban tökéletesen ugyanott tartson a megjelenésünk, a szakmai szerepünk és a márkánk.
Sokkal fontosabb észrevenni, ha valamelyik lemarad, vagy éppen előrébb jár a többinél. És időről időre feltenni magunknak a kérdést: amit ma mutatok magamból és a márkámból, még mindig azt a szintet képviseli, ahol tartok – vagy már inkább azt, ahová tartok?
Ha prémium divatmárkát építesz akkor bizonyára te is észrevetted hogy ma már nem csak a termék minősége számít. Sőt az igényes online felületek is csupán egy részét képezik a prémium márkaépítés alapjainak. A döntő különbség gyakran az élményben rejlik. Abban hogyan érzi magát a vásárló
Ez az egyik leggyakoribb kérdés ami minden márkatulajdonos fejében megfogalmazódik és teljes joggal. Ha valaki már eldöntötte hogy szeretné a megjelenését magasabb szintre emelni természetes hogy tudni akarja mivel kell számolnia – időben energiában és igen: anyagilag is. És itt jön a nehezebb rész. Ha
Egy prémium márka nem attól válik igazán emlékezetessé hogy gyönyörű a logója vagy hogy minden poszt egységesen néz ki az Instagramon. Hanem attól hogy van benne valami mélyebb. Valami amitől az emberek azt érzik: „ez a márka ért engem.” Ennek a valaminek az alapja a
Brand és web designerként fő szakterületem a divat- és szépségipari márkák támogatása. Szakmai blogomon tapasztalataimmal és ötleteimmel arra törekszem, hogy megismerd a márkaépítést egy designer szemszögéből, továbbá inspirációt meríts a márkád egyedi, ikonikus megjelenéséhez.